A kriptovaluta mint befektetés?

A kriptovaluta mint befektetés?

Hogyan vélekedik Ön az elmúlt évek egyik meghatározó jelenségéről, a kriptovalutákról? Ha kitart véleménye mellett, hogy ez csak egy divat, ami hamarosan eltűnik majd, akkor ezek a sorok nem Önnek íródtak. Másoknak ugyanakkor információt nyújt és segít eligazodni a digitális pénzügyi világban. A titokzatosan hangzó kriptovaluta elnevezés vonzó módszer a bennfentesek számára annak a ténynek az elrejtésére, hogy tulajdondképpen titkosított információról beszélünk. A kriptovaluták esetében alkalmazott titkosító kulcs olyannyira erős, hogy jelenleg senki nem tudja őket feltörni.

Kriptovaluták

A történelem során az embereknek először árucikkeket, majd később szolgáltatásokat cseréltek egymás között. Hamar rájöttek, hogy mindezt egyszerűsíteni kell. Ezért aranyat és ezüstöt kezdtek használni a csere eszközeként. A papírpénzek ezt követően jelentek meg. Ezek tulajdonképpen a központi bankok által a szükséges mennyiségben nyomtatott, tényleges fedezettel nem bíró pénzek. Talán éppen ezért jelent meg a forradalmian új Bitcoin valuta első blockchain-je, azaz műveleti lánca 2009 januárjában.

Bitcoin – az első fecske

A Bitcoin visszahozza a játékba a coin (érme) szót, bár ez természetesen nem hasonlít az érme eredeti koncepciójára. Valójában rengeteg nulla és egyes szám elképesztően bonyolult láncáról beszélünk. Milyen forradalmi újítás is ez? Miközben egyre több pénz kerül forgalomba, ahogy fentebb már említettük, és ezek vásárlóereje egyre csökken (mit is tudunk venni ma egy dollárért vagy egy forintért?), addig a Bitcoin esetében a forgalomba bocsátott érmék (coins) száma rögzített.

A kriptovalutáknak számos előnye és hátránya van. Mindenekelőtt óriási a volatilitásuk, amiben valószínűleg nincs versenytársuk. Eleinte a Bitcoint bárki megvehette bitcoinonként tíz-száz dollárért. Viszonylag rövid idő alatt rájöttek, hogy fizetési eszközként is használható. A fizetés során nem küldünk személyes adatot, így a műveletek résztvevőinek érzékeny információival kapcsolatban nem ad lehetőséget visszaélésekre. Az átváltási árfolyam rekordja eddig 20 000 dollár volt, ami egy álomnak is tűnhetne, ha nem történtek volna olyan visszaesések, amelyek eredményeként a Bitcoin többször is gyakorlatilag megsemmisült. Ám kis idő elteltével az árfolyam újra 10 666 dollár volt, a Bitcoin főnixként a poraiból emelkedett fel. Befektetési eszközként a kriptovaluták nem mondhatók biztonságos menedéknek, a nagy árfolyam-ingadozások ugyanakkor vonzó alternatívát jelenthetnek.

Ön mi alapján dönt a befektetéseiről?

Kriptovalutákba kíván befektetni vagy egy konzervatívabb módszert keres a befektetéseihez? Tudunk tanácsot adni. A ZENRON több mint 20 éve van a piacon, világszerte 64 országban van jelen. Támogatólag állunk Ön mögött.

További információ: ICO, BLOCKCHAIN, DIGITÁLIS VALUTÁK, CRYPTO BANKING

Megosztom:
>